24.hu: A Hunvald-ügy egyik, volt fideszes érintettje indul Zamárdiban a polgármesterségért
Czibula-Myers Csaba évekig bujkált, Horvátországból Mexikóba, onnan pedig Belize-be menekült. 2017-ben tért haza.
Czibula-Myers Csaba évekig bujkált, Horvátországból Mexikóba, onnan pedig Belize-be menekült. 2017-ben tért haza.
A Magyar Szolidarítás Mozgalom és a Lokálpatrióták Erzsébet Városért Egyesület közös jelöltjeként indul Erzsébetvárosban a kerület korábbi szocialista polgármestere.
A Ferencvárosi Lokálpatrióta Egyesület több jelöltje is fizetett pozícióban voltak az egykor fideszes vezetésű önkormányzatnál.
A Király utca 15. alatti házat hiába próbálta eladni Hunvald György és köre, (be)lebuktak. Erzsébetváros fideszes vezetése ügyesebb volt. Bátorfi Béla köre úgy jutott hozzá egy alaphangon is 907 milliós ingatlancsomaghoz több száz millióval olcsóbban, hogy abban hatóság nem egykönnyen talál hibát.
Erzsébetváros volt szocialista polgármesterének ügyében hozott ítélet nem jogerős.
Az aktivista sehogyan sem kapott választ arra, hogy ki fizette az osztogatott krumplikat.
A börtönviselt volt MSZP-s politikus úgy hirdeti magát, mint a lokálpatrióták jelöltje. Ami igaz, de a ferencvárosi lokálpatrióták támogatják Erzsébetvárosban. Hunvaldot közben megkérték, lépjen vissza.
Hunvald György után lett még egy ellenzéki jelölt az önkormányzati választásra az elvileg egységes ellenzéki jelölt Niedermüller Péter mellé: a volt LMP-s Moldován László.
Függetlenként indul a nemrég az MSZP-ből kilépett politikus.
Nem állt mögé az összefogott ellenzék, így nem marad a pártban.
A védőbeszéd és az elsőfokú ítélet ősszel várható a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
Mesterházy Attilát név szerint is említi a Magyar Hangnak.
Ne kényeskedjünk! Ereszkedjünk alá a hétköznapi politika mélységeibe.
A kerületi taggyűlés támogatja az indulását az idei polgármester választáson. Ugyanakkor Nyakó István lapunknak délután azt mondta, még nincs hivatalos jelöltje az MSZP-nek.
Talán sokkal több rászedett kisbefektető kára csökkenhetett volna, ha a titkosszolgálat és az ügyészség komolyan foglalkozik azokkal az információkkal, amelyeket még 2015 áprilisában a szökésben lévő Dobrai Sándorné, azaz Bróker Marcsi hollétéről és az általa elrejtett laptopjáról osztott meg velük egy informátor. De Hunvald György ügye fontosabb volt.
A közügyekről szóló korrekt bírósági médiatudósítás a sajtószabadság védelme alatt áll. Akkor is, ha az érintett (volt) közszereplő megalázónak tartja.
Az Alkotmánybíróság kimondta, az ártatlanság vélelme mellett a sajtószabadság is fontos.
Újra van erkölcsi bizonyítványa Hunvald Györgynek, a VII. kerület börtönt megjárt volt polgármesterének.
Feloszlatta a Demokratikus Koalíció (DK) a VI. és VII. kerületet magába foglaló választókerület elnökségét - derült ki egy körlevélből a 24.hu szerint.